Referenciák
Amit a közös munkánk során, vagy azt követően mondtak rólunk
Témák, amikben segítettünk
Szülői elidegenítés
Az exem a válás során elkezdte elidegeníteni tőlem a három gyerekemet.
A közös munka hatására magabiztosabb lettem, megértettem az elidegenítés mibenlétét, és hogy hogyan vehetem fel ellene a harcot.
A kopogtatás után lelkileg sokkal ellenállóbb lettem az elidegenítés során jelentkező rettenetes megpróbáltatások során. A közös munka során abszolút biztonságban, támogatva és elfogadva éreztem magam.
Annak mindenképp ajánlanám ezt a módszert, aki szülői elidegenítés áldozata, valamint akinek stressz kezelésben, elakadásban van szüksége segítségre.
Péterben egy abszolút profi szakembert ismertem meg, akinek tényleg fontos, hogy segítsen, mindeközben barátságos, közvetlen és biztonságos légkört teremt.
Nagyon fontos támaszom volt, hogy ne temessen maga alá az elidegenítéssel járó megpróbáltatások és stressz.
Szülői elidegenítés miatt kerestem segítséget.
A közös munka hatására a feszült helyzetekben könnyebben maradtam higgadt. Ha a helyzet nehezebb volt, elvonultam és a kopogtatással le tudtam nyugtatni magam.
Számomra az a felismerés volt a legértékesebb ebben a folyamatban, hogy nem én vagyok mindig a hibás!
Péter az első olyan ember volt, aki tényleg tudja, hogy milyen helyzetben vagyok, és mit élhetnek át a gyerekeim. Erőt adott.
Az EFT segített abban, hogy kiálljak magamért.
Budapest
16 év házasság utáni válás nehézségeinek elhordozásához, a megváltoztathatatlan elfogadásához, valamint ahhoz, hogy a három gyermekekemmel a lehető legjobb kapcsolatot tudjam fenntartani.
Akkor is ha a volt feleségem szülői elidegenítésben tart engem és a gyerekeket.
Mindehhez valódi empátián és nagy élettapasztalaton alapuló, hatékony segítséget, megerősítést és bátorítást kaptam, a legnehezebb időszakban.
Sikerült épségben átjutnom a szakadék túloldalára.
Ma már stabil és boldog párkapcsolatban élek, és bár a gyermekeimmel való kapcsolattartás terén továbbra is állandó nehézségekkel kell megküzdenem, már tisztán látom a célt: egy olyan jól működő mozaik család megteremtését, amely valódi értékeket és helyes értékrendet tud tovább adni a gyerekeknek és ahol a család minden tagja otthon érezheti magát.
Házassági problémáink miatt párterápiára jelentkeztünk az akkori feleségemmel.
Később, a válás alatt és után egyéni segítséget kaptam a gyerekekkel és a volt feleségemmel kapcsolatban.
Rámutattál, hogy a volt feleségem milyen személyiségzavarban szenved, s hogy mi a megoldás ilyen esetben.
Így kaptam választ a kérdéseimre, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy feldolgozzam a feldolgozhatatlant és világosan lássak.
A segítséged nélkül egyedül soha sem jöttem volna rá ezekre!
Rájöttem, hogy hangosan ki kell mondani a problémákat, beszélgetni kell magammal hangosan is, ez segít ventillálni és megnyugodni.
Közös munkánk során megnyugtató volt, hogy valaki látott már ilyesmit és tudja, mit kell tenni.
Életem legnehezebb időszakában komoly fogódzót jelentett az együttműködésünk, mindenkinek ajánlom!
Hatalmas felismerések születtek, ha én ezt hamarabb tudtam volna…!
Bárkinek ajánlanám ezt a módszert, akinek szorongásai, lelki problémái vannak, legyenek azok bármi miatt is.
Szolnok
Nagyon elégedett vagyok azzal a segítséggel, amit Pétertől kaptam, minden túlzás nélkül tudom mondani, hogy én összeomoltam volna, ha Péter nem segít.
Megjegyzem, hogy a családsegítő és a "szociális szakemberek", akik ezt tanulták és ezért kapják a fizetésüket, ők valójában semmiféle segítséget nem nyújtottak nekem, sőt, ha tehetik belém rúgnak, mind a mai napig.
Péter volt szinte az egyedüli - a családomon kívül - aki tényleg meg akarta érteni a problémámat és érdemi tanácsokkal látott el engem, valamint segített, abban is, hogy lelkileg megerősödjek és ezt a nagyon nehéz helyzetet valahogyan túléljem.
Ezúton is köszönöm mindezt Péternek!
Hatvan
Kedves Peti, nagyon köszönöm Neked az elmúlt 3 évben lezajlott gyermek elhelyezési per alatt nyújtott folyamatos, kiemelkedő és professzionális mentális támogatásod.
E nélkül biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna megfelelő módon felkészülni a tárgyalásokra, illetve a gyermekek Édesanyjával kapcsolatos mindennapi nehézségeket mindkét fél számára elfogadhatóan kezelni.
Nagymértékben hozzájárultál ahhoz, hogy a nekem szánt hétvégi Apuka szerep helyett sikerült elérni a közös szülői felügyeletet és a bírói gyakorlattól eltérő széles körű több napra kiterjedő kapcsolattartást a Fiaimmal.
Azt gondolom a legjobb helyen vagy a szakmai pályádat tekintve és Neked ezzel a témával kell foglalkozni, segítve még nagyon sok más Apukát, hogy hasonló helyzetben ők is helytálljanak, mint ahogy én tudtam a segítségeddel.
További sok sikert kívánok az élet minden területén! Köszönettel: István
Szentendre
Válás utáni szülői elidegenítés miatt fordultam Péterhez.
Segítségével megtanultam könnyebben venni a dolgokat, feldolgozni a tarumákat, megtanultam elengedni a dolgokat.
Nagyon érdekes, mert minden egyes konzultáció után azt éreztem, hogy jobban, vagy jól vagyok, és megyek előre, de Péternek a kérdései hatására, olyan sebeket szakított fel, amik újra visszalöktek a mélybe, de a terápiák végén alkalmazott kopogtatások hatására ezek oldódtak.
Mindig nagyon vártam a megbeszéléseket, és igen megdöbbentő, hogy a kellő szaktudással, apránként mindig felnyitottunk egy dobozt, amiről már azt hittem feldolgoztam. De ma már tudom, hogy nem elcsomagolni kell, hanem minél többször kibontjuk, kibeszéljük és dolgozunk rajta, Önmagunkon akkor gyorsabb és könnyebb a feldolgozás, gyógyulás. Azt éreztem nem adhatom fel és mennem kell előre.
Mindenkinek ajánlom, aki szülői elidegenítés áldozata, legyen ez felnőtt, vagy gyermek.
Életemben mély és meghatározó pillanatok voltak a terápia pillanatai, és Péter bizonyos mondataiból ma is táplálkozom.
Budapest
Sokáig kerestem olyan szakembert, aki ismeri a szülői elidegenítés jelenségét, ezért nagy megkönnyebbülést jelentett, amikor rátaláltam Péterre, akinek ezen a területen mély ismerete és tapasztalata van.
Segített jobban megérteni ennek a családi dinamikának a működését, miközben az ezzel járó stressz és feszültség oldásában is sok támogatást kaptam az EFT módszer segítségével.
Alkalomról alkalomra érzem a fokozatos változást, gyorsabban oldódik a bennem lévő feszültség, könnyebben stabilizálom magam, és összességében a mindennapokat is könnyebb megélni.
Kistarcsa
Szia Péter!
Segítséget kértem Tőled, hogy a mérgező exem által ellennevelt kislányom és köztem, illetve a jelenlegi feleségem és közöttem kialakult feszültséget oldjad.
Egyrészt magamban kellett rendet tenni, megerősíteni a saját magammal szembeni tiszteletet, szeretetet. Ez az önmizalom növelés kihatott a körülöttem élő szeretett személyekre is.
Az EFT alkalmával kimondhattam, kimondattál velem olyan dolgokat, amik után sokkal könnyebbnek, felszabadultabbnak érezhettem magamat.
Segítségedet mindazoknak ajánlom, akik nyitottak arra, hogy egy tapasztalt szakember kívülről lássa a helyzetet és megoldást nyújtson problémáikra.
Mosonmagyaróvár
Takács Pétert ismerősöm ajánlotta nekem, kifejezetten azért, mert válás utáni helyzetben az egyik szülőnek a gyermekeitől való elszigetelésével járó szülői elidegenítéssel is foglalkozik.
Az első találkozástól kezdve könnyű volt elfogadnom, legelőször emberséges hozzáállása, kedves stílusa miatt. Nyitottsága, műveltsége, apró részletekre is kitérő memóriája is mind segítő irányban hasznosul.
Hihetetlenül pontosan értette a gondjaimat, amit mindig vissza is jelzett. Amikor ezt felfogtam, egyhelyben járás, magyarázkodás helyett a jelen helyzet reális értékelésére, a továbbvezető utak irányába tudtam vele fordulni.
Nagyon sok segítséget kaptam tőle, hogy ebben a nehéz, beláthatatlanul elhúzódó helyzetben is helyt tudjak állni.
A – nekem új - kopogtatásos módszert, amelyet ajánlott, gyorsan el tudtam fogadni.
Rugalmasan alkalmazta és szeretettel gondolok vissza arra, milyen türelmes volt hozzám.
Tartottuk az időkereteket, de belefért minden. Meg tudtuk beszélni az aktuális helyzetet, problémákat és minden alkalommal úgy éreztem, hogy hasznos útravalót kaptam a továbblépéshez, bármilyen körülmények közt.
Arról az alapról, hogy szeressem és elfogadjam magam, kész maradjak az emberi kapcsolatteremtésre.
Röviden: Takács Pétert jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki – akár újfajta módszert, szemléletet, rálátást elfogadva - szeretné megtanulni, hogy nehéz élethelyzetben miként tudjon később önerőből is talpon maradni, elképzelni és továbbvinni egy méltó és tartalmas életet.
Házasság megmentés, párkapcsolat javítás
Magánéleti (párkapcsolati) válság, hirtelen felszínre kerülő – addig nem ismert problémák miatt kerestem meg Pétert.
Az üléseink alatt egyre inkább érzelmileg valóban felszabadítóbb közérzetet és ehhez kapcsolódóan őszintébben felvállalt érzelmi állapotot tapasztaltam.
Magában kopogtatásban felszabadító érzés volt, hogy alkalmanként, hirtelen, „tüske szerűen” megnövekvő belső érzelmi nyomások kiegyenlítődtek bennem.
Péter részéről teljes elfogadást, nyitott és befogadó hallgatóságot tapasztaltam. Mindenkinek ajánlom, aki, aki érzelmileg „szétesettnek” érzi magát.
Mindenki, aki felismerte annak fontosságát, hogy belső világa érthető legyen maga számára, ajánlom - más módszerek mellett - az EFT megismerését, mert egy olyan hatékony módszert kínál, mely sok esetben más típusú terápiákkal sokkal lassabban és nehezebben elérhető eredményt hoz.
Pécs
Egy párkapcsolati probléma okán találtam rátok. A párom behozott egy harmadik felet a kapcsolatba.
Nagyon szeretem hogy megbeszélem valakivel minden érzésem es paranoiám😅 és utána más szemszögből is próbálja velem láttatni a dolgokat és jobb kedvem is lesz.
Egyéni tanácsadás után mindig átgondolhatom hogy is szeretném érteni vagy felfogni a problémáimat.
Más szemszögéből látni a dolgokat, és könnyíthetek a lelkemen, mert egy szimpatikus emberrel dolgozhatok a problémáimon és gondolom, hogy így könnyebben megy a kommunikáció, másnak is (mert nekem igen).
Zsuzsi, jónak látom a tanácsadásaid☺️
Káva
Párkapcsolati nehézségekkel fordultunk Péterhez.
Újra egymás felé tudtunk fordulni, megláttuk egymást, a másik nehézségeit, érzéseit.
Az, hogy milyen mélyen vannak elrejtve azok a gátak bennünk, amik valójában akadályozzák azt, hogy megláthassam a másikat. Sok esetben a felszínt látjuk, de az csak tünet.
Sokszor nehéz és fájdalmas magunkkal szembenézni, de mindig ott a megoldás. Ha ezt képesek vagyunk megragadni, akkor tudunk a másik felé szeretettel fordulni és őszintén kérdezni: „És te hogy vagy? Mit érzel?”
Sokszor mázsás kő esett le a szívemről utána. Teljes elfogadást és támogatást éreztem. Péter képes rám, ránk csatlakozni, úgy érzem, a folyamat közben nem hárman vagyunk, hanem valahogy egyek leszünk.
Azoknak ajánlamám ezt a módszert, akik nyitottak arra, hogy egy különleges, először látszólag „fura” módszer segítségével járják az önismeret rögös útját.
Azoknak, akik szembe mernek nézni magukkal és hiszik, hogy ezzel együtt megnyílik az út mások felé is.
Válás küszöbén álltam – szinte biztos voltam benne, hogy hónapokon belül válunk, és meg kell oldalnom, hogy a 3 gyerek minél kevésbé sérüljön.
Péter sokat segített kívülről is látni a szituációt, kérdései egyértelműen felnyitották a szemem sok kérdésben a közös gondolkodás során.
Segített behozni új lehetőségeket a gondolkodásomba, megerősíteni vagy eldobni gondolatokat.
A beszélgetések Péterrel sokat jelentettek, sokat segítettek a feldolgozásban, a megfelelő határok kijelölésében saját magam számára.
Péter mindig sokat kérdez, megérteni próbál, és rávezet kérdéseivel a saját logikai bukfenceimre, vakfoltjaimra, aztán további kérdésekkel segíti ezek felderítését.
Abszolút pozitív nekem az egész folyamat. Többször abbahagyhattuk volna már, lévén az eredeti párkapcsolati probléma önmagában már rég nem indokolja a folytatást.
De a saját önismeretem, munkahelyi hullámzások, gyerekeim hozta kihívások újabb és újabb témákat adnak folyamatosan.
Két évvel ezelőtt, amikor azt éreztem nem megy tovább, elakarok válni, akkor a férjem találta meg ezt a szolgáltatást.
Az egyéni tanácsadásokon úgy éreztem, itt tényleg számítok, biztonságban éreztem magam. A foglalkozások után sokszor kevésbé voltam feszült, sok minden jött fel, amin volt időm a két találkozó között gondolkodni.
Megbízható, könnyed bizalmas légkör van a megbeszélésen. Professzionális, jól felkészült szakemberek dolgoznak itt.
Budapest
Párkapcsolati problémáim voltak, egyre kevésbé tudtam kapcsolódni a férjemmel és egy terápián vettünk részt közösen, hogy rendbe hozzuk a kapcsolatunkat.
Szeretem, hogy strukturáltan felépített volt minden egyes alkalom, így nem félve érkeztem a következő alkalmakra, hanem tudtam, hogy nagyjából mire számíthatok. Zsuzsa megértően és pozitívan viszonyult hozzám, nem minősített és értékelt, hanem külső tanácsadóként segített át ezen az időszakon.
Könnyebb lett, hogy megértem a páromat, könnyebben kapcsolódunk egymással, és én is magamhoz.
Gördülékenyebben birkózunk meg azóta a napi stresszel, jobban átlátom, hogy min megyek keresztül érzelmileg, javult e téren az állóképességem.
Zsuzsát azért ajánlom, mert nagyon gyorsan megértette, hogy min megyek keresztül, és segített összefüggéseket találni a nehézségeim kezelésében, ami egyedül nem ment volna.
Nem marad semmi sem homályban, ha valamit nem értek, akkor mindig van lehetőségünk elmélyülni és tovább bogozni a lehetőségeket, s most már inkább tényleg lehetőséget látok ezekben a helyzetekben, nem pedig azt érzem, hogy én miattam akadtunk el valamilyen problémában. A nehézségeimmel együtt szeretem magamat. Máshol ezt nem kaptam eddig meg.
Budapest
A Szépen Válj el Válás központon keresztül kerültünk kapcsolatba, akiket a férjem keresett meg. Ő válni szeretett volna, én nem.
A két álláspont közelítésére ajánlották ott nekünk ezt a lehetőséget. Párterápia egyéni foglalkozások során. Férjem Péterhez járt, én Zsuzsihoz.
Először nagyon kényelmetlenül éreztem magam, bár tudtam, hogy a célom elérése érdekében minden segítséget el kell fogadjak, és bíztam a szakemberekben.
A kellemetlen érzés hamar elmúlt, mert úgy érzetem jó helyen vagyok. Szerettem, hogy 100%-os figyelmet kaptam, az általam – sokszor káoszosan tálalt - érzéseimre, gondolataimra tűpontosan megfogalmazott, jól érthető visszacsatolásokat kaptam, ami azonnal segített látni a nagyobb képet.
Már az első alkalom azonnali megkönnyebbülést hozott. Nagyon zaklatott állapotban érkeztem, de hazafelé már könnyebb volt levegőt venni, megjelentek újra a színek körülöttem, dudorászva léptem be otthon az ajtón, magam is alig hittem el.
Az alkalmazott technikának köszönhetően azonnal csökkent a stresszes állapot, a káoszos gondolataimban megjelent valami rendszer, a tanácsadások után elkezdtem látni a megoldáshoz vezető utat, még ha tudtam is, hogy nem lesz könnyű.
Olyan technikába kaptam betekintést, amit otthon is könnyedén tudtam alkalmazni a nehéz helyzetekben. Mindezek mellett az adott problémáimat meg tudtam osztani egy olyan személlyel, aki segített kívülről látni a szituációmat és felvázolni a kiutat nehéz, akkor kilátástalannak tűnő helyzetemből.
Csak ajánlani tudom ezt a tanácsadást. Sokszor kerülünk olyan helyzetbe amit akkor kilátástalannak érzünk, ilyenkor kell valaki aki megfogja a kezünket és segít rátalálni a megoldásra, segít hogy könnyebb legyen lélegezni.
Más terápiában eddig nem volt tapasztalatom. Az alkalmazott EFT technika elsőre furcsának tűnhet azoknak akik nem nyitottak, nekem segített, hogy hallottam már korábban erről olyan szakembertől akit szakmailag nagyra becsülök.
Nekem nemcsak a napi, akkor elviselhetetlennek tűnő stresszhelyzetek megküzdésében segített a tanácsadás, hanem segített megmenteni a házasságomat.
Zsuzsi is Péter munkájáért nem tudok eléggé hálás lenni.
Budapest
Életem egyik legmélyebb válságának közepén találkoztam Péterrel, amikor a egyik legmegingathatatlanabb bástyája az életemnek, a házasságom, és ezzel együtt csaknem a családom hullott darabjaira, és nagyon sokáig úgy tűnt, hogy nem látszik a jó megoldás, véglegesen elromlottak a dolgok.
Péter türelmesen és nyitottan állt a problémáim megértése elé. Már az első beszélgessünk nagyon érdekes volt: fura mikor valami teljesen rólad szól. Péter tényleg arra volt kíváncsi, hogy velem mi van. Beszéltetett, majd olyan tűpontosan adta vissza tömören összefoglalva, hogy mi számomra a legfájóbb probléma, hogy hihetetlen. Végre elmondhattam hogy mi bajom, és jól esett hogy valaki meghallgatta, megértette. Addigra évek óta nem szólt rólam semmi, először ez.
Majd ezt heteken keresztül, több beszélgetés követte, amelyek során Péter segített másként tekinteni önmagamra, a környezetemre és életemnek azon nehézségeire, problémáira, fájó pontjaira, mely miatt oda jutottam. Nagyon sok kérdésben sikerült enyhíteni a félelmeimet és változtatni a hozzájuk kötődő hozzáállásomon.
Sok idő kellett mire a dolgok a helyükre kerültek (a fejemben is, a lelkemben is és körülöttem is), mire eljutottam arra a pontra, hogy felismerjem/lássam, hogyan lehetne a dolgokat nem veszni hagyni, hanem megpróbálni helyrehozni és újra összerakni, de ezen az úton nagyon sokat köszönhetek Péternek, hogy segített a gondolataimat, érzéseimet „kitisztázni” kicsit.
Hálás vagyok Péternek ezért, mert mára ismét olyan az életem, amilyet szeretnék és sikerült a családomnak és a házasságomnak is visszatalálnia a harmonikus útra.
Bebizonyosodott, hogy sosincs veszett ügy, mindig van más megoldás, mint a legrosszabb, csak időt kell magunknak adni és ha kell segítséget kérni, hogy másként lássuk a dolgokat.
Budapest
A párkapcsolati problémámra kerestem megoldást. Nem tudtam eldönteni, hogy váljak, vagy ne váljak.
A tanácsadások során támogatást, figyelmet és megértést kaptam Zsuzsannától. Közben könnyebbé vált szemléletet váltani. Áthelyeztem a fókuszt.
De leginkább abban segítettek ezek a beszélgetések, hogy visszataláljak önmagamhoz.
Elsőnek az online foglalkozásoktól tartottam, de mégis közvetlen tudott maradni. Ez nem tudom, de nem hiszem, hogy sok terapeutával menne.
Szigetcsép
Párkapcsolati problémáimra kerestem megoldást.
Empatikus, tapasztalt, odafigyelő, képzett terapeutával találkoztam, aki jól megfogalmazott kérdésekkel segített a saját válaszaink megtalálásában. Teljesen rácáfolt a párterápiáról alkotott prekoncepciómra.
Az egyéni tanácsadások hatására könnyebb lett a kommunikáció közöttünk, a másik megértése és megbecsülése.
A legtöbb segítséget az indulatkezelésben, objektívebb problémakezelésben, valóban fontos dolgok szem előtt tartásában kaptam.
Nagyon jó beleérző képességgel rendelkező segítők, tartalmas beszèlgetések, rövid idő alatt bekövetkezett eredményesség.
Budapest
A párkapcsolati problémáimra kerestem megoldást.
Péter figyelmesen végighallgatott, minden előítélet nélkül. Nem jártam még ezekkel a problémákkal szakembernél, ezért eleinte volt bennem egy blokk. A laza, közvetlen stílus tetszett.
Könnyebb lett, hogy jobban átgondoltam a problémákat. Megkönnyebbültem, hogy kimondtam.
Segített kicsit távolabbi rálátásból nézni a problémákat.
Olyan módszert ismertem meg amit mindenkinek kötelezővé tennék problémái feldolgozásában. Célratörő módszer.
Előtte kineziológusnál jártam, azt nem találtam magamnál ennyire hatékonynak.
Budapest
Több eredménytelen párkapcsolati terápia után beláttam, hogy a dühkezelésemmel és felgyülemlett sérüléseimet nem önthettem rá a feleségemre, családomra.
Valami olyan módszer kellett, ami nekem segít, hogy ne reagáljak túl látszólag kisebb konfliktusokat, helyzeteket.
Péter megfogalmazása szerint, azokat a piros gombokat kellett hatástalanítanom, amiknek a hatására korábban szinte felrobbantam.
A közös munkát azzal kezdtük, hogy beazonosítottuk azokat a területeket, amik a legyakoribb konfliktusokhoz vezettek.
Ahogy sejtettem, ezek a helyzetek, korábbi sérülések miatt érintettek ilyen érzékenyen, és nem feltétlenül az aktuális helyzet váltotta ki, de a probléma forrásához nem "fértem hozzá".
Ez a folyamat abban segített, hogy az eredeti sérülést beazonosítsam, a belső gyerek énemhez hozzáférjek, majd feloldjam a problémáimat.
A terápia óta sokkal könnyedebben kezelem ezeket a helyzeteket, nem reagálom túl - amit a családom is visszajelzett.
Hálás vagyok Péternek, hogy átsegített életem legnagyobb válságán. Szívesen ajánlom mindenkinek, azzal együtt, hogy ez is egy hosszú és fájdalmas folyamat - de megéri.
Sok sikert hozzá!
Érd
A házasságom megmentésén igyekeztem mikor Önökte találtam.
Az első konzultáció után teljesen valótlannak éreztem a problémáim.
Aztán a későbbi konzultációk során kiderült, hogy ez abszolút nem az én hibám. Az egyéni konzultációkon azt szerettem, hogy minden alkalom után újabb felismeréseim lettek.
A konzultációk nagyon sok mindenre rávilágítottak. Többek között a saját hibáimra is megtanultam rálátni és elkezdtem dolgozni velük.
Az egyéni tanácsadások után mindig úgy éreztem, hogy megkönnyebbültem és határozottan jobban érzem magam minden tanácsadás után. Nagyon sokat segített rálátni az életemre és a családi mintáimra.
Ha ajánlani kéne Önöket, azért tenném, mert szerintem nagyon fantasztikus a csapat és nekem határozottan jobbra fordult az életem, mióta terápiára járok.
Nem jártam még máshová terápiára, de nem is szeretnék, mert itt mindenki maximálisan érti a dolgát. Köszönöm a rengeteg segítséget 🙂
Németország
Válás
Az EFT terápiát nem kerestem, a válási mediátor ajánlására kezdtem el és azt a célt tűztük ki, hogy ne félelemből, menekülésből tudjak döntést hozni, és kevésbé érezzem fenyegetve magam.
A terápia során jól esett struktúráltan visszakapni a kusza gondolataimat, érzéseimet, segített objektívebben látni a helyzetemet.
A terápiás ülések segítettek abban, hogy el tudjam engedni a görcsös megfelelést, csökkentette a mások érzelmei/reakciói által okozot stresszt, sokkal autentikusabban, tisztábban tudtam reagálni olyan helyzetekben, ahol korábban 4F stresszreakciót adtam.
Ennek eredményeként sokat nőtt a belső stabilitásom, nyugodtabb és bizonyosabb vagyok magamban és a döntéseimben, sokkal kevesebb szenvedés, fenyegetettség érzésem van a hétköznapjaimban.
A “beszélgetős” pszichoterápiákkal ellentétben nem csak kognitívan segít, hanem közben nyugtatja az idegrendszert, a triggerekre adott reakciókat segít megváltoztatni.
Budapest
Férjemmel 19 év házasság után kapcsolatunk jelentős mélypontra jutott, amit már nem tudtunk / tudtam megoldani. Ezért a házasságunk megmentése – helyrehozatala, a család egyben tartása érdekében kerestem segítséget.
Kezdetben furcsa volt, hogy külső szakemberrel olyan gondokat, problémákat osszak meg, amiket csak a legbelsőbb családi körben és maximum 2-3 főben meghatározható bizalmi barátnőm tudott.
Úgy gondoltam, hogy már semmi veszteni valóm nincs a házasságunkkal kapcsolatosan, ezért nyíltan és őszintén beszéltem a felmerülő gondokról.
Nagyon érdekesnek találtam az EFT módszert. Tetszett, hogy a konzultáció során megfogalmazottakat összegyűjtve „lekopogtattuk”.
Úgy értem, hogy ez segített a feszültség és a stressz oldásában, levezetésében.
Könnyebben elfogadtam azt a helyzetet, hogy a férjemmel történő kapcsolatunk „esélytelen” megmentése helyett a jövőben önmagam és a gyerekeim lelki békéjét és egyensúlyát helyeztem előtérbe.
Teljes szívből vállalom minden döntésemet és cselekedetemet, amit a család egyben tartásáért, majd később a válás során tettem és a jövőben is tenni fogok.
Úgy érzem, hogy mostanra egyenrangú félként állok a (volt) férjem elé és nem alárendelve.
A saját – egyéni problémám megoldásában, kezelésében segítettek a tanácsadások.
Nagyon örülök, hogy tapasztalt külső szakértőtől kaptam segítséget, aki kívülállóként – objektíven látta a problémánkat.
A tapasztalat, megértés, segítőkészség miatt ajánlanám ezeket a tancsadásokat másoknak is.
Budapest
A volt férjemmel kapcsolatos problémák miatt kerestem meg, ez egy lelkileg erősen elnyomó és bántalmazó kapcsolat volt és még van is sajnos, mert közös a vállalkozásunk egyelőre.
Semennyi önbizalmam és önbecsülésem nem volt már és csak azt éreztem, hogy minden rossz ebben a kapcsolatban és véget akarok neki vetni, de nem tudom mikor és hogyan, és kellő bátorságom sem volt hozzá, szükségem volt külső segítségre.
Nagyon sok megerősítést kaptam azzal kapcsolatban, hogy jól látom a dolgokat és nem magamban kell keresnem a hibát, vagyis nem úgy, hogy én tehetek arról, hogy bántva vagyok, inkább "csak" arról tehetek, hogy hagyom, pedig lehetne ez másképp is, sokkal könnyebben és jobban, sőt lehet, hogy egyedül még erősebb lennék és jobban boldogulnék, mint egy ilyen párkapcsolatban.
Nagyon békés érzés volt bennem végig a beszélgetéseken és nagyon szerettem, hogy Zsuzsa rávilágít nekem az elmondottak teljesen más szemszögéből való vizsgálására, amik logikusak, de mikor benne van egy ember ebben a szituációban, akkor nem látja objektíven a dolgokat.
Sokkal könnyebb volt egy-egy minden napi helyzetet feldolgozni, és más szemszögből nézni, úgy, ahogy számomra akár hasznos is lehetne.
Kaptam rengeteg segítséget hogyan tudok védekezni és a bátorítást a kellő lépéshez, hogy a párkapcsolatot le tudjam zárni viszonylag rövid időn belül.
Sokszor volt az bennem, hogy sajnálom a volt férjem és ezért nem merek lépni, pedig inkább magamat kéne előtérbe helyezni, nem őt, mint ahogy eddig is tettem.
Abban is segítséget kaptam, hogy végre merjek lépni.
Teljesen más a módszer, ezzel a kopogtatással, hogy itt nem csak ülök és beszélek, és nem csak én mondom el a gondokat, bajokat, hanem ez át van fordítva más szemszögre, hogy nekem milyen lehetőségeim vannak, ha máshogy döntenék.
Más foglalkozáson nem kapok megerősítést és segítséget, hogy hogyan nézzem és vizsgáljam meg más szemszögből a dolgokat, eseményeket.
Sokszor még a feltett kérdésre se kaptam választ máshol, viszont Zsuzsa mindig tudott segíteni a szemlélet váltásban, és hogy mennyivel jobb dolgokat tudnék elérni, ha így vagy úgy változtatnám meg a szemléletet és néző pontot, illetve stratégiákat is kaptam a védekezéshez a bántások ellen.
Saját magam megerősítését kaptam mindig, nem csak köntörfalazást.
Dorog
Válási krízisben kialakuló bizonytalanságban helytállásra, érzelmi támogatásra kerestem megoldást.
Az egyéni tanácsadásokon a bizonytalan helyzetben megnyugtató és előremutató felismerések születtek. Szeretem Zsuzsa, támogató, együttérző, ugyanakkor elfogulatlan hozzáállását.
Az egyéni tanácsadások során érzelmi megnyugvást, támogatást kaptam, biztonságérzetet tapasztaltam meg.
A leginkább abban segített ez a folyamat, hogy meglássam a következő lépést, és megszerezzem a képességet a cselekvéshez.
Azért ajánlanám másoknak ezeket a tanácsadásokat, mert gyors és hatékony a feltérképezése az aktuális lelkiállapotnak és azonnali lehetőséget nyújt a megrekedtség feloldására. Megbízható, következetes, bizalmas, együttérző hozzáállás. Nem megoldást ad, hanem rávezet a saját út megtalálására.
Más terápiákhoz képest ezek a tanácsadások a gyors, pontos és komplex feldolgozását segítik az aktuális lelkiállapotnak, aminek a hatása hosszútávon is fennmarad.
Délegyháza
2024 október végén váláson mentem keresztül. El kellett költöznöm a családi házból, melynek tulajdonjoga és a rajta levő hitel is az én nevemen volt.
Nekem kellett elköltözni, mert az exférjem egy bántalmazó nárcisztikus volt aki közölte, hogy menjek el, és sajnos a haszonélvezet az övé volt.
Mindezt azért, mert kinyomozta, hogy egyedül elmentem pszichológushoz és válóperes ügyvédnél is jártam, hogy megismerjem a jogaimat. Egy héten belül kellett egy házat kibérelnem berendeznem, ahova a 17 és 18 éves lányomat be tudtam költöztetni. Ezután egy hetet nálam egy hetet a férjemnél töltöttek. Férjemtől azóta sem jutottam hozzá a 23 év alatti közös vagyonból egyetlen forinthoz sem, habár a jogi procedúra folyamatban van.
Már a válás előtt pszichológus segítségét kértem, mert készültem a férjem elhagyására.
A szétköltözés után nagyon rosszul éreztem magamat. A gyerekeket is úgy éreztem, az egy hét itt, egy hét ott miatt, hogy elvesztettem félig az anyaságomat.
Az interneten olvastam utána, hogy mi is segíthetne igazán, és akkor találtam rá az EFT-re, amiről azt olvastam, hogy hamarabb hoz gyóygulást/javulást mint egy pszichológus.
Így elkezdtem járni Péterhez. Minden session feloldozást, önbizalmat és reményt adott.
Pedig elég hamar rávilágított arra, hogy nem véletlenül választottam egy ilyen férjet, hiszen már a gyermekkorom is borzasztó volt. Gyakorlatilag árvaként, apámat nem ismerve, anyukámat csak hétvégén látva, a nagymamám nevelt. Rá kellett ébrednem, hogy 46 évemet bántalmazásban éltem. Mindezek ellenére sikeres karriert értem el, és a gyermekeimet is teljes feltétlen szeretetben anyagilag függetlenül tudtam nevelni.
Péterrel nagyon hamar feltártuk a gyermekkori traumáimat és elkezdtünk rajta dolgozni, párhuzamosan a válás miatti dráma kezelésével.
A pszichológus ezzel ellentétben csak a válással foglalkozott, mert szerinte most túl kell élni és maximum később, ha már minden lezajlott és kevesebb a dráma kellene a gyermekkori problémák feltárásába kezdeni.
Péter módszere valóban radikális volt és nehéz is, de gyorsabban átlendültem a nehezén, mélyen megismerve magamat és az életemet. Még mindig keresem magamat, az utamat, de ez nem is csoda 46 év “agymosás” után nehéz megtanulni a normalitást.
Lassan másfél év után a mai napig alig várom a kopogtatásainkat, mert megerősít, utat mutat és hitet is ad, hogy jó úton haladok.
Pedig Péter nem csinál mást, mint az általam elmondottakból egy fókuszált kopogtatást tesz össze.
Én nem tudnám ezt magamnak ilyen jól megtenni, mert sokszor még összezavarodok, mi a normális és helyesen cselekszem-e, vajon magamat helyezem-e előre, vagy egóból cselekszem., esetleg alárendelem-e magamat.
Az EFT olyan embereknek való, akik tényleg hajlandóak magukon segíteni és nem csak panaszkodnak, miközben makacsul beleragadtak a megszokott, beléjük nevelt elvárásokba. Az EFT gyorsabban, de radikálisabban is segít.
Egy mondatban összefoglalva a tapasztalatomat ezt mondanám: Egy hatékony és gyors önismereti és önsegítő módszert kaptam, mellyel megerősödtem, nőtt az önbizalmam, a magamba vetett hitem, és boldogabb, kiegyensúlyozottabb lettem.
Budapest
Arra kerestem megoldást, hogy a most már volt feleségem és köztem hogyan lehetett volna megjavítani a kapcsolatot, hogyan maradthattunk volna együtt. Miben kellett, tudtam volna változtatni. Szerettem-e egyáltalán.
Az egyéni tanácsadás egyáltalán nem volt megterhelő. Úgy éreztem hogy az önmegismerésben előre tudok lépni.
Ennek során könnyebb lett önmagam elfogadása, talán nem vagyok annyira rossz ember.
Elhiszem hogy a közeli rokoni kapcsolatokban is ki tudok nyílni. Ettől nagyon féltem korábban hogy nem sikerül.
Abban kaptam segítséget, hogy elfogadjam a válást, és a gyerekeimmel közvetlenebb viszonyt alakítsak ki.
A foglalkozások során egyszerű szavakkal elérik a célt, pl. az önismeretben, gátlások leküzdésében, amitől könnyed az egész.
Budapest
Válás előtt állva gyakran olyan módon reagáltam feszült helyzetekre, amely nem állt szándékomban - szerettem volna, hogy ezeket a mélyen meglapuló reflex szerű védelmi mechanizmusokat megértsem és kontrollálni tudjam.
Csökkentek a túl reakciók; időt nyertem, megismertem a reakcióim, elkezdtem felismerni azokat a jeleket, amelyekre hallgatnom kell - amelyeket nem érdemes elnyomni. Önmegismerés, önfelismerés.
Az egész folyamat: a témák néha éles boncolása, a mélyére menés, aztán feloldás. Megtanulni egy-egy érzést elfogadni, megtapasztalni, hogy más elfogadja - majd onnan oldjuk fel, ha a reakció nem helyes.
Meglátva, meghallva, és valós szabadságban - abban a fajtában, ahol mondhatok “hülyeségeket”, mert át lesz gondolva de jelezve lesz, ha nem ez az előre; abban a fajtában, aminek tudok hinni, mert nem egy “automata elfogadás”.
Bárkinek ajánlom, aki hajlamos túl gondolni, túl racionalizálni, és elérte már annak a határát, amit belülről végiggondolva lehet elérni.
Bárcsak találkoztunk volna hamarabb…
Budapest
Egy nárcisztikus kapcsolatból érkeztem, ahol a férjem teljesen elnyomott és semmibe vett.
A folyamatos kritika miatt elveszítettem minden önbizalmamat, és mélyen elhittem, hogy mindenben rossz és alkalmatlan vagyok.
A közös munka segített visszatalálni önmagamhoz. Megszűnt az állandó önvád, és elkezdem elhinni, hogy értékes vagyok. Sokkal magabiztosabb lettem, és már nem a múlt bántásai határozzák meg a mindennapjaimat.
A legértékesebb a gyors megkönnyebbülés volt. Döbbenetes volt megtapasztalni, ahogy a kopogtatás hatására a súlyos lelki blokkok és a mélyen gyökerező negatív hitrendszerek egyszerűen feloldódtak. Végig teljes biztonságban éreztem magam.
Péter mellett azt éltem meg, hogy feltétel nélkül elfogadnak és valóban megértenek, ami kulcsfontosságú volt a gyógyulásomhoz.
Mindenkinek ajánlom, aki hasonlóan nehéz, bántalmazó kapcsolatból próbál felállni, vagy akinek eltiporták az önbecsülését. Azoknak, akik valódi, hatékony segítséget keresnek a traumáik feldolgozásához.
Visszakaptam az életemet és a hitemet önmagamban; a kopogtatás és Péter szakértelme megnyitotta az utat a szabadság felé.
Sokként ért, amikor a férjem egyik napról a másikra elhagyott. 5 hónapig nem tudtam ebből felállni, ezért kerestem meg Önöket.
Mostanra megkönnyebbülés van, jobban érzem magam. Tetszik az az érzés és minőség, hogy jobban szeretem, tisztelem és elfogadom magam, Annyira, hogy tudom magamat támogatni, és el is tudom jobban fogadni, hogy más is adhat felém szeretetet és elfogadást, nemcsak nekem kell adnom, mert azt hiszem, hogy csak akkor vagyok szerethető és elfogadható.
Jó érzés, hogy már jól vagyok magammal, és jól érzem magam önmagammal. Béke és nyugalom van bennem egy váratlan és drasztikus elhagyás után.
Már sokkal kevésbé vagyok zaklatott, már nem billent ki az, ami történt velem.
Egy nagyon nehéz élethelyzetben kerestem segítséget: miután a feleségem elhagyott, a közös terhek jelentős része aránytalanul rám hárult, és egyszerre kellett lelki, gyakorlati és döntési terheket vinnem.
A közös munka során sokat segített, hogy Péter személyes tapasztalatból is értette a helyzet súlyát.
A „kopogtatásos” módszer számomra abban volt hasznos, hogy nem általános tanácsokat kaptam, hanem konkrétabb, emberibb kapaszkodókat.
A legértékesebb az volt, hogy nem éreztem magam egyedül a helyzetben. Péter hozzáállása egyszerre volt gyakorlati és támogató, ami egy túlterhelt időszakban sokat jelentett.
Biztonságban és elfogadva éreztem magam. Nem ítélkezést kaptam, hanem figyelmet, megértést és olyan támogatást, ami segített továbblépni.
Olyan embernek ajánlanám, aki nehéz élethelyzetben van, sok teher szakadt rá, és nem pusztán elméleti tanácsokra, hanem emberi, gyakorlati támogatásra van szüksége.
Péter munkája számomra egy nehéz, túlterhelt időszakban emberi és gyakorlati kapaszkodót adott.
Toxikus párkapcsolatban éltem, válni akartam.
Amikor belekezdtünk a lelki gyógyulásba pánikszorongásos álmatlansággal és étvágytalansággal terhelt, kontrollvesztett, elkeseredett állapotból fokozatosan kimozdított a Péterrel közös munka.
Átsegített a legnehezén és magabiztosabbá tett a válási megállapodás folyamatában.
A kopogtatás megkönnyebbülést, nyugalmat hozott, bátorságot adott egy-egy nehéznek ígérkező konfrontációhoz.
A közös munkánk alatt, támogatva és inspirálva éreztem magam, egy-egy diszkomfortos fejlődési terület megvilágítása mellett is.
Ha egy extrém kaotikus időszakban higgadtságra, lényeglátásra, vagy csak első lépésként stressz oldásra van szükséged, akkor ajánlani tudom őt.
Összefoglalva, Péter nagyon is emberi kapcsolatot épített ki velem a beszélgetések során, érzékenyen, személyre-szabottan, az egyéni adottságaim figyelembevételével kommunikált, magyarázatok és hasonlatok megfogalmazásánál hivatkozva pl. a szakmám jelenségeire.
Életem egyik legnehezebb, legharcossabb időszakában békés, biztonságos közeget biztosított a fejlődéshez és továbblépéshez.
Budapest
A házasságom válságba került, és lelki-testi tüneteim keletkeztek, amelyeket magam nem tudtam kezelni, olyan ijesztően stresszes állapotba kerültem, amilyet még soha nem tapasztaltam.
Zsuzsanna remekül átlátta és keretbe foglalta a velem történteket, tapasztaltan és empatikusan, problémaorientált módon közelítette meg a helyzetet.
Mindig nagyon vártam ezeket az alkalmakat, mert azonnali megnyugvást hoztak, kezdetben sokat enyhült a stresszes állapot, és mostanra többnyire uralni is tudom az érzéseimet, illetve, ha rám törnek a rossz testi-lelki érzések, elvégzem a pár percet igénybe vevő gyakorlatot, és máris jobban érzem magam.
Az egyéni tanácsadások során olyan iránymutatást és gondolatébresztő kérdéseket kaptam, amelyeknek köszönhetően kívülállóként is ráláthattam a helyzetemre. A hozzáállásomat formáló megközelítésnek köszönhetően már látom, hogy ez az állapot, amelyben vagyok, nem a világvégét jelenti, és érzem, hogy megerősödve kerülhetek ki a válsághelyzetből.
Az egyéni tanácsadás leginkább abban segített, hogy magam is összegezni tudjam a bennem kavargó érzéseket, felismerjem az érzelmeimet, és túljussak a kétségbeesésen.
Nagyon ajánlanám Zsuzsannát azoknak, akik nem tudnak megküzdeni a stresszel és szeretnének olyan megoldást találni, amely rövid időn belül és egyszerű úton enyhülést hoz.
Én korábban jártam pszichológushoz, elindultam az önismeret rögös útján, de az egy hosszabb folyamat, más a célja.
Ez az egyéni tanácsadás egy gyorsabb megoldást kínáló módszer, amely egyben hatásos konkrét krízishelyzetekben, anélkül, hogy a "mélybe nyúlna".
Budapest
Kedves Zsuzsanna!
A teljesség igénye nélkül szeretném összefoglalni a közös munkát. Válás utáni újrakezdés nehézségei okán kerestem meg az Önök szolgáltatását.
Ahogy elkezdtünk a problémán dolgozni ÉFT-vel, kiderült, hogy vannak még régebbi gondjaim is, amelyek szintén megoldásra vártak.
A házasságom tönkremeneteléért csak magamat hibáztattam, az édesanyám túl nagy befolyással volt az életemre, még a véleményemet is ő mondta meg.
Sok-sok kör kopogtatás után elértük, hogy másképp gondoljak a múltra, és igenis szerethető vagyok és megérdemlek egy ideális kapcsolatot a jövőben.
Szó volt az érintésfóbiámról, könyökfájdalmamról és a postcovid tüneteimet is együtt enyhítettük.
Köszönöm a segítséget! További jó munkát kívánok Önnek és a csapatának!
Törökbálint
Szia Zsuzsi!
Nagyon szépen köszönöm a munkádat és az összes mentális és lelki támogatást, amivel átsegítettél engem az elmúlt időszakon.
Életem eddigi legnehezebb időszakában te voltál az egyik pillér, aki fent tudott tartani engem a felszínen és ezért örökre hálás maradok neked.
Arra is rá kellett jönnöm, hogy a gyerekkori traumáim milyen vastagon benne vannak a válásomban is.
Minden jót kívánok Neked és még egyszer köszönöm azt, amit értem tettél! Ajánlani foglak mindenkinek, akinek egy jó stresszkezelő szakemberre van szüksége.
Budapest
5 éve kerestem meg Pétert, nagyon rossz házasságban éltem, és azt akartam megoldani. Szerettem volna, hogy a 4 éves kisfiam nyugodtan nőjön fel, és mindannyiunknak nyugodt élete legyen.
Már az első alkalommal sokkal nyugodtabb lettem a tanácsadás végére, sokkal tisztábban láttam a képet, és ott legbelül is csökkent a zaklatottság.
Hihetetlen együttérzést és ítélkezésmentességet éreztem Péter részéről, azt éreztem, hogy teljesen elfogad, rám figyel, pontosan úgy vezet engem, ahogy nekem arra szükségem van.
A nehéz érzések: pánik, harag, szomorúság, szeretethiány szépen oldódott, egyre nyugodtabban tudtam rálátni az életemre, és ami a legfontosabb: egyre inkább elfogadni, szeretni és becsülni kezdtem magam. Óriási erőt adott!
Gyakorlatilag Péter segítségével teljesen új életet tudtam kezdeni. Elkezdtem tanulni, aztán 1 évvel később elindítottam a válást, miután elfogadtam, hogy a házasságom menthetetlen.
Új vállalkozást is indítottam, és egy új otthont teremtettem. Anyagilag és érzelmileg is teljesen független és nyugodt életet élünk a kisfiammal!
Ez a módszer és Péter a dolgok legmélyére nyúl, és ott oldja meg a problémákat. Péter tisztánlátása, szeretete úgy vezet az úton, mint egy égő fáklya a sötétben. 🙂
Más terápiák egyszerűen nem tudnak ilyen mélyre nyúlni, és így csak a felszínen dolgoznak. Ideig-óráig jobban érzi magát tőle az ember, de valódi megoldás nincs.
Itt az "így is szeretem és elfogadom magamat" olyan erővel hat, hogy az ember tényleg képes elfogadni és szeretni magát, és ez mindennek az alapja.
Válással kapcsolatos feszültségeimmel és megoldatlan kérdéseimmel érkeztem.
Közös munkánk eredménye, hogy könnyebb lett elfogadnom helyzetem megváltoztathatatlan részeit, sikerült elengednem azt, ami már nem lehetett tovább az életem része.
Az EFT módszer egy egyszerűen tanulható koncentrációs folyamat, ami komplex problémákhoz ad támogatást. Meglepett, hogy működik.
Péterrel való közös munkánk során mindig támogatva éreztem magam, teljes egyenességgel és őszinte szembesítésekkel kísért fejlődésemen.
Kiemelten azoknak ajánlom őt, aki valóban, elszántan előre akar lépni az eléletében.
Nagyon pozitív, remélem az egész családom számára tudom hasznosítani majd a vele tanultakat.
Perkáta
Feszültség és félelem leküzdésére kerestem megoldást, hogy meg tudjak tenni egy sorsdöntő lépést, amiben sokáig bizonytalan voltam.
Az egyéni tanácsadások után minden alkalommal nyugodtabbá váltam, és kívülről tudtam rátekinteni a problémámra. Könnyebb lett hinni magamban, abban, hogy az érzéseim megalapozottak, és változtatnom kell.
Abban kaptam segítséget Zsuzsától, hogy magabiztosan minden kételyem átvizsgálása után megtegyem a sorsdöntő lépést.
Ezek a foglalkozások nagyon nagy segítséget adnak objektíven tekinteni a helyzetünkre és tisztán látni magunktól a helyes utat.
Más terápiákhoz képest nagyon gyorsan érzékelhető a pozitív hatás.
Válás feldolgozása miatt kerestem meg Önöket. Úgy éreztem, hogy itt komolyan vettek és mindig könnyebbnek éreztem magam az alkalmak után!
Az egyéni tanácsadások után tisztabban láttam a helyzetemet, magamat. A legtöbbet abban segített, hogy a szorongásom csökkenjen, és fókuszálni tudjak.
Sághy Zsuzsához jártam tanácsadásra. Véleményem szerint értő figyelemmel hallgat, nem ítélkezik és rávilágít olyan dolgokra, amiket egyedül nem vettem volna észre.
És nem utolsó sorban magabiztosabb vagyok a döntéseimben.
Debrecen
Stresszkezelés
Alkohol problémával kapcsolatban kerestem meg Pétert. Viszonylag gyorsan javulni kezdett a helyzet, úgy érzem elindult egy pozitív folyamat. Sokkal jobban kezelem már az alkohollal kapcsolatos problémámat, de azért ez egy hosszú folyamat.
Számomra a konkrét eredmény volt a legfontosabb, de fontos volt a felismerése annak is, hogy honnan ered a probléma mi a forrása, vagy inkább milyen forrásai vannak.
Abszolút őszinte kommunikáció folyt, biztonságban éreztem magam, és egyben a Péter profizmusa kialakított egyfajta nagyfokú bizalmat felé.
Mi már korábban is dolgoztunk együtt, gyászfeldolgozásban, gyermek alvásproblémával kapcsolatban. Mindkettőben nagyon hatékony volt a módszer óriási segítség volt számunkra.
Szóval mindenkinek ajánlom, szinte mindenféle problémára.
Bár elsőre fura lehet maga a technika (én is nevettem mikor megláttam, milyen egy kopogtatás) de a hatékonyságát már az első alkalommal megtapasztaltam. A gyermekünk aki éjjelente 5-ször kelt fel az első alkalom után végigaludta az éjszakát.
Mivel többször, többféle problémával dolgoztunk együtt a Péterrel tudnék még több hasonlóan megdöbbentően gyors változásra is példát hozni, más területről is. A konzultációk (terápia) alatt végig nagy odafigyelést éreztem részéről (évekkel ezelőtti dolgokra emlékezett azonnal jegyzet nélkül) és azt, hogy valóban a probléma megoldására törekszik, nem csak egy gyors de felszínes megoldást kínál.
Most látom hogy csak 1 mondatban kellett volna: Elsőre furcsa, de nagyon hatékony módszer, ami sokszor rendkívül gyors és látványos eredményt hoz.
Budapest
2010 óta követem Péter munkásságát és 5 éve segít át életem kritikus szakaszain, legyen az válás, gyász vagy munkahelyi illetve családon belüli feszültség.
Nagyon fókuszált és igyekszik a leghatékonyabban valós segítséget adni.
A legnehezebb helyzetekben is tudott segíteni. Volt, hogy egy meghatározó trauma után felszínre törő pánikrohamok miatt kerestem fel. Nem ismertem ezt az érzést, rettenetes volt.
Néhány beszélgetés alatt sikeresen utat mutatott, hogyan tudom ezeket legyőzni - sikerült ! Köszönöm Péter!
Bugyi
Kedves Péter!
Köszönöm azt a sok segítséget, amit adtál nekem a lelki fejlődésemben. Megtanultam nehéz helyzeteket kezelni az általad kapott eszköztárral.
Csak ajánlani tudlak mindenkinek, és nem csak akkor, mikor valakinek nagy problémája van, hanem folyamatosan, mert a lelki fejlődés nagyon fontos.
Remélem a a jövőben sok embernek tudsz majd hasonlóképpen utat mutatni, mint nekem.
Főként a belső feszültség, az érzelmi túlterheltség és a saját működésem jobb megértése miatt kerestem segítséget. Régóta azt éreztem, hogy az alapállapotom is feszült, még nyugodtabb időszakokban is nehezen tudok igazán ellazulni. Szerettem volna tisztábban látni bizonyos visszatérő érzéseimet és reakcióimat, illetve megtanulni tudatosabban elengedni a bennem felgyülemlő feszültséget.
Nyugodt és elfogadó légkört tapasztaltam Zsuzsától az alkalmak során. Számomra leginkább az volt hasznos, hogy ki tudtam mondani és kívülről visszahallani a saját gondolataimat és érzéseimet, ami több helyzetben segített tisztábban rálátni önmagamra. Emellett hasznosnak éreztem azt a szemléletet is, hogy nem minden feszültséget kell tovább vinni vagy megtartani.
Könnyebb lett bizonyos helyzetekben tudatosabban megfigyelni a saját reakcióimat és érzelmeimet. Az is segített, hogy strukturáltabban tudtam átgondolni a bennem zajló folyamatokat, és időnként könnyebben el tudtam engedni a belső feszültséget.
Leginkább az önreflexióban kaptam segítséget, és abban, hogy egy külső nézőpont segítségével jobban rá tudjak látni a saját működésemre és gondolataimra. Emellett segített abban is, hogy tudatosabban kezeljem és próbáljam elengedni a felgyülemlő feszültséget.
Azoknak tudnám ajánlani, akik szeretnének nyugodt, támogató légkörben beszélni a bennük zajló érzésekről és folyamatokról, illetve fontos számukra az önismeret és a belső feszültségek tudatosabb kezelése.
Számomra ez egy inkább beszélgetés- és önreflexióközpontú folyamat volt, ahol a hangsúly azon volt, hogy tudatosabban lássak rá a saját érzéseimre és működésemre, valamint hogy ne ragadjak bele annyira a bennem lévő feszültségekbe.
Budapest
Én hosszú évekig készültem babavárásra, és ezért több alternatív terápiát is kerestem, ami támogathat a célom elérésében.
Ennek kapcsán a blokkok oldásában, a baba projektben ért kudarcok feldolgozásában kerestem támogatást, segítséget, és így találtam Zsuzsannára.
Számos önfejlesztési módszert kipróbáltam már. Más terápiákkal ellentétben, az egyéni tanácsadások során azt éreztem, hogy nem "csak tüneti kezelést" kapok, hanem azon felül a probléma gyökerét is segítenek megérteni, és abban motiválnak, hogy tudjak rajta változtatni.
Nagyon sokszor érzem a mai napig az egyéni tanácsadások során, hogy úgy érkezek, mint aki nagyon elveszett, vagy nagyon "mindjárt felrobban" és sokszor persze magamat okolom, hibáztatom, magamban keresem a hibát.
A konzultációk során a miértek magyarázatával, viszonylag hamar eljutok segítséggel abba az állapotba, hogy kapok levegőt és kitisztul a kép, megszűnik a káosz és a pörgés, kattogás a problémán.
Egyedül rengetegszer nem tudok a probléma mögé látni. Nagyon szeretem azt az érzést, hogy - bár lehet teljesen egyszerűnek tűnik a megoldás, de amíg benne pörgők, nem értem, és így nem is fogom tudni megoldani - az orrom előtt lévő problémára "rávilágítanak, és megvilágosítják" számomra érthető módon a szakemberek.
Ez a módszer, egyéni tanácsadás, véleményem szerint sokkal hosszantartóbb támogatást nyújt a személyes fejlődésben.
Az akut problémák megértésén túl - amíg azt nem értjük, nem fogjuk tudni kezelni - a megoldásokban is nyújt segítséget. Olyan mélyen lévő problémás családi működésre kaptam magyarázatot, vezetett rá a módszer, hogy megértsem, amit gyerek korom óta cipelek/tem és időről-időre elakadtam benne és magamat okoltam.
Fejlődésben nyújt nagyobb támogatást lehetőséget. Ez a módszer más terápiákkal szemben - legalábbis amikkel eddig találkoztam - abban is segít, hogy ne csak a konzultációk során könnyebbüljek meg, hanem ha felismerem, megértem a problémák hátterét, működését, és kapok eszközöket, tippeket a kezelésükre, akkor még ha nehezen is és időnként meginogva, de van módom rajta változtatni.
Budapest
Hiszem, hogy mindenki tisztában van az őt körülvevő jó és a rossz dolgokkal. Mindenki minden információ birtokában van. Minden megoldást ismer. Mindenki látja, érti és érzi, sőt - saját világából oly kevesen kitekintve - az egyetlen és igaz valóságnak éli meg a tudását. Egy kevesen önállóan is rendet tudnak tenni. Önállóan kevesen értik meg a mögöttes tartalmakat, a felszín megítélése ugyanis nagyon csábító, hiszen egyszerű, komfortos, de legfőként begyakorolt. Szinte rutinmozdulat. Pedig mindenki érti, mindenki látja, érzi. Mégsem cselekszik helyesen.
Először rend kell. Nyugodt, átgondolt rend. Idő magunkra, idő, hogy kimondjuk, hogy átérezzük, megéljük a bennünk lévő dolgokat. Összekössük az összetartozókat, levonjuk a következtetéseket, megtervezzük vagy egyenesen megtegyük a következő lépéseket. Változtassunk. Ez nem is olyan könnyű egyedül.
Kell egy független és megbízható hang, amely segít a rendrakásban, hagy időt annak beépülésére, de egyben ösztönöz a következő lépésre. És mindeközben nyugalmat és a továbblépés lehetőségét sugározza.
Sághy Zsuzsanna egy nehéz időszakon segített át, de mindeközben rájöttem, hogy valójában nem az adott élethelyzetet kezelem, illetve kezeljük együtt. Annál ez sokkal több, ez inkább önismeret, egy új, tisztább és világosabb kép magamról, melyet segítségével láttam meg. Szeretettel ajánlom őt.
Budapest
Mit is jelentettek nekem a beszélgetéseink és a kopogtatás? Emlékszem, hogy tele kétséggel és bizonytalansággal jelentem meg az első alkalommal – és aztán „függő” lettem. Ma sem értem, hogy történhetett, hogy mindig előkerültek azok a mondatok, amelyek bár ott motoszkáltak a fejemben – én nem tudtam/mertem volna kimondani őket. De felszínre kerültek, így meg lehetett őket oldani – ahogy az én feszültségeimet is.
Kezdve a „szülőktől leválás” fájdalmaitól, folytatva pl. azzal, hogy fel tudjam dolgozni a „császár” után maradt összes „nem-jó” érzésemet.
Hálás vagyok, hogy a munkámmal kapcsolatos „csomagot” is el tudtam engedni, mint ahogy hálás vagyok valamennyi beszélgetésünkért és az „értő” fülekért… Tényleg bárkinek ajánlanám a módszert, aki nyitott rá, és szüksége van támogatásra, erősítésre, segítségre.
Hozzáteszem, egyedül is lehet, természetesen. Nekem is könyvem volt először, de azért nem pótolta a Segítő segítségét, hiszen sokszor azt sem tudtam volna, hogy mi is a gond. Ezekhez (is) mindenképpen kellett Zsuzsanna segítsége...
Szombathely
Az EFT-től sokkal türelmesebb és kiegyensúlyozottabb vagyok.
A gyerekekkel 15-tel több nehéz helyzetet tudok békésen rendezni.
A menstruáció előtti eddigi borzalmas hangulatváltozások teljesen megszűntek. Fantasztikus érzés!
És a karácsonyi teendők őrülete egy egyszerű nyugodt szervezési folyamattá változott.
Budapest
Kedves Zsuzsanna!
Nagyon hálás vagyok Önnek! Soha nem gondoltam volna, hogy megszabadulok a lapocka fájdalmamtól!
De most nagyon jó érzés.
Annyira boldog vagyok, hogy Önre találtam az interneten, úgy érzem jó úton haladok.
Legyen szép napja!
Németország
Kedves Péter!
Szeretném megköszönni az elmúlt hónapokban nyújtott segítségét, mellyel úgy érzem nagyon nagy mértékben változott pozitív irányba az élethez való hozzáállásom.
Az elsőre furcsának tűnő EFT módszerről hamar kiderült számomra, hogy milyen egyszerűen és gyorsan pozitív változást idézhet elő az ember gondolkodásmódjában és érzelemvilágában, és ezáltal az életében is.
Ráadásul volt szerencsém egy ilyen tapasztalt terapeuta támogatását élvezni. Nagyon sok heuréka pillanatot okozott nekem, amikor szinte fél szavakból megértett és mindig tudta, hogy milyen segítő mondattal ragadja meg a problémák gyökerét.
A konzultációkról mindig jókedvűen és optimistán távoztam és úgy érzem, sok kulcsfontosságú területen életre szóló változás következett be.
Köszönöm, hogy segített engem az anyaság, a párkapcsolat és a családban előforduló alkoholfüggőség témájában, és azt, hogy megtanított szeretni és elfogadni önmagam akkor is, amikor a körülmények nehezek.
Minden további nélkül fogom Önt ajánlani ismerőseimnek és én is újra felveszem Önnel a kapcsolatot, ha iránymutatásra van szükségem.
Egyesült Királyság
Kedves Zsuzsanna!
Nagyon köszönöm, hogy számos alkalommal segített az aktuálisan elárasztó nehézségeimen túllendülni, illetve az egyes kapcsolataimat, döntési lehetőségeimet és igényeimet illető felismerésekhez adott segítségét is nagyon köszönöm, amelyekkel tudatosabb lettem a beszélgetések révén.
Köszönöm szépen a rám fordított munkáját, és szívből kívánok a továbbiakra nézve minden jót!
A tanácsadások mindig jó hangulatban teltek. Minden terápiát követően nyugodtan és magabiztosan távoztam.
A felmerült problémák kapcsán mindig megkaptam a megfelelő iránymutatást. Amit saját magam fogalmaztam meg és modtam ki a terápia részeként. (Szerintem ez nagyon fontos.)
Sokkal jobban megismertem önmagam. Sokkal jobban megismertem testem és az elmém jelzéseit. Most már van egy "eszköz" a kezemben, amit bármikor tudok alkalmazni.
Az a hely, ahol már az első alkalom után azt érzi az ember, hogy megérkezett oda, ahol segíteni tudnak rajta, megoldást fog kapni a problémáira.
Egy olyan "eszközt" kap az ember, amit bármikor tud alkalmazni az élete során.
Dunakeszi
Szülők problémái
Szülés utáni szorongás, három gyerek túl sok, már reggel felkelni is kihívás volt, fizikai tüneteim is voltak, amiktől nagyon megijedtem, csak a babát tudtam ellátni, nem ettem.
A megoldásokat szerettem a legjobban a foglalkozásainkban.
Sok aha pillanat volt, amiket végülis tudtam, de kimondva sokkal jobban a helyükre kerültek, a a fizikai tünetek csillapodtak.
Mintha a szervezetem magától gyógyult volna, könnyebben vettem az akadályokat.
A legjobban abban segítettek az egyéni tanácsadások, hogy legyőzzem a szorongást, ami totálisan úrrá lett rajtam.
Traumákat dolgoztunk fel, amik szintén elősegítették a szorongás térhódítását.
A megoldások bennünk vannak, csak kell a külső segítség, hogy meglássuk, és az emberi szervezet egy csoda, de nem mindenki ismeri a megfelelő „gombokat“, amik működtetnek és segítenek minket.
Nemcsak a megoldás világosodik meg a foglalkozások során, de a fizikai hatása is nagyon erős, nem kell hozzá semmi, csak a saját testünk.
Mezőszilas
Gyermekekkel és házastárssal való konfliktus a járványhelyzet alatti bezártságban kerestem meg Pétert.
Amit tapasztaltam az a rendkívüli közvetlenség és kedvesség, humor.
A tanácsadások során a lelkem egyértelműen megkönnyebbült. A problémák megközelítésében, nézőpontváltásban sokat segített.
Rendkívüli emberség és empátia jellemzi Pétert, könnyen és gyorsan belehelyezkedik mások élethelyzetébe és így valódi segítséget tud nyújtani.
A beszélgetés abszolút személyre szabott, nem sablonokkal, hanem valódi érzésekkel, gondolatokkal dolgozunk. Igazi 🙂
A gyerekemnek kerestem pszichológust.
Már az első alkalomnál megkaptam a „diagnózist”: „Anyuka, ennek a gyereknek semmi baja nincs, ellenben Önnél lenne mivel foglalkozni.”
Ebbe belekezdve javult a férjemmel a kommunikációnk, illetve a gyerekkori traumák feldolgozásra kerültek végre.
Voltak fenntartásaim az EFT-vel kapcsolatosan, de meglepő módon néhány pont kopogtatása kifejezetten megnyugtat.
Szeretem ezeket a beszélgetéseket, mintha a lelkiismeretemmel beszélgetnék. Ebben a támogató közegben mélyebb önismeretre tettem szert.
Én már mindenkinek ajánlottam 😊
Hiszem, hogy mindenkinek jót tenne, ha időnként pszichológussal beszélgetne.
Budapest
Szia Péter, csak el akartam mesélni, hogy nagyon nagyon rég voltunk nálad a fiammal, még gyerek volt.
Igazából a kopogtatást inkább én használom, sokaknak tovább adtam már, meg ajánlottalak is.
Szóval nem tudom, azt mondtam-e, hogy fiamnál autizmust diagnosztizáltak, amikor 17 éves volt. De abba a gimibe járt, amibe akart, és nagyon be is vált, most egyetemre jár.
És viszonylag kiegyensúlyozott. Nagyon büszke vagyok rá.
Azzal hogy a neki szánt módszert én használtam szerintem sokat javult a helyzet. Úgyhogy csak azért írtam, hogy elmondjam, jó felé ment az életünk, köszönöm!
Gyerekek problémái
Kedves Zsuzsa!
Ma lesz a 12 éves lányom utolsó megbeszélése Önnel.
Szeretném megköszönni a segítségét, nagyon hasznosak voltak a beszélgetéseik a lányommal. Ő is szívesen beszélt Önnel és jól tudja használni a megtanultakat.
Úgy látjuk a férjemmel hogy nem szorong annyira és az esti elalvások is zökkenőmentessé váltak.
(Korábbi visszajelzésből: Egyébként nagyon szereti a beszélgetéseiket és úgy tűnik lassan kevésbé szorong....persze vannak napok, szituációk amik foglalkoztatják de akkor egy kicsit kopogtat és el tud aludni!)
Adott esetben újra jelentkezni fogok!
Köszönünk mindent és további sikeres “kopogtatást” kívánok! 🙂
Svájc
A fiam tikkelési, szorongási problémáira kerestem megoldást.
Ritkán hallottam így megnyílni, mint a közös foglalkozásokon, sokat beszélt az iskolai konfliktusokról.
Azt éreztem, idővel enyhülnek a tikkelések, és kibeszélt magából sok problémát.
Szerintem sokat jelent egy gyereknek, hogy kimondja a problémákat. Ezt kellene megtanulniuk már egész kis korban.
Célratörő módszert találtunk a fiam problémáinak feloldására.
Budapest
Először kislányom félelmeivel kapcsolatban találkoztam az EFT terápiával. A terápiát megelőzően számos más szakembert más szakterületet is felkerestünk , de sajnálatos módon nem jártunk sikerrel. Vagyis nem sajnos, mert így jutottunk el ide.
Itt már az első pillanattól kezdve nem ismertem gyermekemre, aki közvetlen, nyitott és együttműködő volt.
Így néhány alakalom után már hatalmas előrelépést tapasztaltunk, pár hónap múlva pedig az a probléma, ami már lassan egy éve megnehezítette a kis életét teljesen megszűnt.
Ezek után nem volt kérdés számomra, hogy az egyik pillanatról a másikra jelentkező pánikrohamokkal kihez és hova forduljak segítségért.
Csak kislányom kezelése kapcsán van tapasztalatom, én más terápiákon ezt megelőzően nem jártam.
Azt gondolom sokkal nyitottabbak a terápiák, mint más módszerek. Hiába festegettek, rajzolgattak gyermekemmel, próbálták ezáltal is szóra bírni, más terápiákon nem sikerült.
Itt már az első alkalommal a terápiát vezető sokkal több információt meg tudott róla, mint a pszichológus a fél éves kezelés alatt összesen.
Azt gondolom, ez azért nagyon sokat elárul a terápiát vezető szakmai tudásáról és a terápia hatékonyságáról.
Dunakeszi
Gyermekemnek kevés volt az önbizalma, csúfolták az iskolában, tanulási nehézségei, koncentrálási nehézségei voltak.
Nagyon tetszett hogy Péter rögtön elnyerte a lányom bizalmát, a lányom jól érezte magát a beszélgetések alatt, ezt mondta is nekem, mindig várta a következő beszélgetést.
Azt tapasztaltam, hogy Péter kérdéseivel olyan dolgokat mondott el a lányom az iskolai dolgokkal kapcsolatban amiről nekem nem beszélt. Sokkal jobban megértettem a lányom reakcióit, félelmeit, és a problémák miértjét. Rájöttem hogy az én reakcióimban mi zavarja a lányomat.
Nőtt a lányom önbizalma, nem veszi már fel a csúfolásokat, jobban tanul és jobban érzi magát az iskolában.
Sok segítséget kap a gyermek és a szülő is a gondok megoldásában, hatékonyan és kedvesen foglalkoznak a gyerekkel, a módszer nem bonyolult. Ráadásul hasznos a gyereknek és a szülőnek egyaránt.
Kedves Péter!
Megvolt a felvételi. Stresszpont ütögetéssel, motiválással, figyelemeltereléssel. Mindent bevetettünk.
Sikeres volt a hadművelet mert nem fagytak le. Izgalom volt, sőt kisebb pánik is, amit szerencsésen sikerült uralniuk!
Volt a teremben negyed óra a felvételi előtt amíg az óra ketyegését hallgatták, nézték.
Eszter csalódott volt, pedig szépen teljesített, nincs oka rá!!! Ő több pontot remélt.
Peti az itthoni számolás után úgy tűnik eléri a maga elé kitűzött alsó ponthatárt. Ami szerintünk nagyon szép!
Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rájuk! Jó esély van rá hogy a kinézett iskolák valamelyikébe bejut Peti, Esztert pedig bizonyosan behívják szóbelire.
Köszönjük a segítséget!
A 10 éves fiam tanulási nehézségeinek gyökereit szerettem volna tisztítani. Éreztem, ahogy dolgozunk a problémán, sokszor közvetlen másnap már jelentkezett a hatás.
Fiamnál az ellenállás csökkent és a tudatossága nőtt, ki tudtuk mondani a kezelés utáni napokban dolgokat, amik addig a felszín közelébe sem kerültek.
Abban segítettek a foglalkozások, hogy megtaláltuk a keresett problémák gyökereit. A sok eltérőnek látszó probléma ugyanarra az alapra vezetett vissza.
Gyors megoldásokhoz vezet a közös munka, hamar, gyakorlatilag az első kezelésen kiderül, hogy működik-e a gyereknél.
A módszer nem engedi meg a maszatolást, a szembesülés elkerülhetetlen, viszont ez az út valós megoldáshoz vezethet, ha a kezelt is hajlandó és nyitott rá.
A hatás gyorsabb, a kezelés közben a kemény lelki munka ellenére ritkán éreztem diszkomfortot, ez segít a sikerben is, mert hiába folyik mély lelki munka, ez többnyire másnap kerül fényre.
Fót
Lépj kapcsolatba velünk!
Foglalj időpontot!
Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni online tanácsadásra.
1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.
A foglalkozások ára:
25.000 Ft / alkalom;
90.000 Ft / 4 alkalmas bérlet
Kihez fordulhatsz?
Sághy Zsuzsanna
EFT tanácsadó és tréner
Amikor 2006 körül önismeretet és mások támogatását kezdtem tanulni, még csak azért tettem, mert érdekelt, hogy mi motiválja, ösztönzi az embereket, hogyan lehet egy-egy komolyabb traumától megszabadulni, vagy egy lelki problémát megoldani, elengedni.
Már akkor is sok visszajelzést kaptam, hogy sok mindenre ösztönösen ráérzek, elég gyorsan, és tisztán átlátom a problémák gyökerét.
Abban hittem, hogy a mély beszélgetéseken túl van gyorsabb, és tartós útja is a változásnak. Ezért több energiagyógyászati, stresszoldó módszert is elsajátítottam, amelyek azóta is gyorsítják, és hatékonnyá teszik a lelki támogatói munkámat.
A kezdetek óta eltelt két évtizedben sok problémával volt lehetőségem foglalkozni, több, mint 1000 ügyfélnek segítettem megtalálni a kiutat a labirintusból, és átlendülni az elakadásokon.
Eleinte a kicsi gyerekeim miatt az anyasággal kapcsolatos kérdések érdekeltek a legjobban. Főleg az, hogy anyaként hogyan érezhetjük jól magunkat a bőrünkben.
És hogyan akadályoz az állandó lelkiismeret furdalás, a szerepek közötti zsonglőrködés, a fáradtság, a megfelelési kényszer.
A gyerekeim cseperedésével aztán az ő problémáik is foglalkoztatni kezdtek. Így az anyák mellett gyerekekkel is foglalkozni kezdtem.
Szorongás, pánik, önbizalomhiány, beilleszkedés egy közösségbe, vizsgadrukk, teljesítménykényszer, vagy épp lefagyás a kihívást jelentő helyzetekben.
A legtöbbet ezekkel a témákkal találkoztam a felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt.
Rendkívül örömteli volt látni, hogy 8-12 alkalom után hogyan változik meg jelentősen akár egész családok élete, nem egyszer tartósan, hosszú távon is.
Aztán 2016-ban elérkezett egy krízis pillanat 18 év együttélés után a házasságunkban. Majdnem elváltunk.
Azért csak majdnem, mert végül 3 hónap alatt kihoztuk a kapcsolatunkat a béka feneke alól, és újabb 3 hónap alatt jobbá tettük, mint amilyen valaha is volt.
Mindezt a saját eszközeinkkel és módszereinkkel, amivel akkor már évek óta segítettünk másokat.
18 év után nagykorúsítottuk a kapcsolatunkat.
Azóta főleg pároknak segítünk visszatalálni egymáshoz.
Vagy ha ez nem sikerül, akkor segítünk nekik fájdalommentesen elválni, elszakadni egymástól.
Miközben a gyerekek szempontjaira is van rálátásunk.
Ebben a Szépenválj El Válásközpont szakértőiként is részt veszünk 2021. óta.
Takács Péter
EFT tanácsadó és szülői elidegenítési specialista
20 éve segítek embereknek kijutni onnan, ahol én magam is egyszer voltam. Nem azért lettem segítő foglalkozású, mert mindig is az akartam lenni.
Életem első harmincéve olyan zsákutca volt, amelyből idővel meg kellett találnom a kiutat. Először egyedül, aztán külső segítséggel, tanfolyamokkal, képzésekkel.
Szülői elidegenítésben nőttem fel. Sokáig nem tudtam, hogy mi ez, csak azt éreztem, hogy valami nincs rendben.
Az önbizalomhiány, a konfliktuskerülés, az állandó szorongás végigkísérte minden egyes napomat. Aztán rá kellett döbbennem: a problémáim nagy része nem belőlem jött, hanem egy toxikus szülő-gyerek kapcsolat következménye volt. Ez a felismerés indított el azon az úton, amin azóta is járok.
Először magamon dolgoztam. Majd sorban jöttek, akiknek hasonló gondjai voltak, és már tudtam segíteni. Mindig azok a helyzetek találtak meg, amelyekkel még nekem is akadt dolgom.
Saját megéléseim, tapasztalataim a legfontosabb erőforrásaim, amivel neked is segíthetek.
Kikkel dolgozom, és miben tudok a legtöbbet adni
Az első tíz évben főként gyerekekkel és szüleikkel foglalkoztam.
Fokozatosan kerültek előtérbe a párkapcsolati és családi krízisek olyan területei, amelyekben ma a legtöbb tapasztalatom van: válás és annak feldolgozása, mérgező párkapcsolatok, szülői elidegenítés, traumák oldása, alkoholizmus hatásainak kezelése.
Ha ezek valamelyike ismerős, jó helyen jársz.
Hogyan dolgozom
Nem hibást, hanem megoldást keresek. A te megoldásodat.
Az első alkalmak arról szólnak, hogy megértsem, hol vagy most, és mi vezetett ide. Az összefüggések feltérképezése nélkül nincs valódi változás. Aztán elindul a közös munka – az általad kitűzött célok mentén, olyan ütemben, ahogy haladni tudsz.
Azt keresem, mi az, ami most a legjobban gyengít – és ennek megerősítésével lépünk egyet előre. Klienseim visszajelzései szerint gyorsan megértem a lényeget, és mellettük vagyok, ítélkezés nélkül.
Ez egy utazás, ahol te ülsz a volán mögött. Az én szerepem az, hogy segítsek leküzdeni azt, ami eddig visszatartott, hogy eljuss oda, ahova a lelked hív.
Ha úgy érzed, itt az idő, vedd fel velem a kapcsolatot. Az első lépés egy egyszerű beszélgetés.
A közös munka intenzív és gyors. Átlagosan 10-20 alkalom alatt azt érzed, hogy lezártál egy fejezetet, és képes vagy továbblépni.
Eddig több mint 1500 emberrel dolgoztam, több mint 10 000 foglalkozáson.
Nem hibást keresek – megoldást. A tiedet.
Családban utazunk
Keress minket bizalommal az alábbi elérhetőségeken!
Takács Péter:
Sághy Zsuzsanna:
Fontos információk:
Fiókom
Adatkezelési tájékozatató
ÁSZF
Impresszum
Jogi nyilatkozat