Életszakaszok, amikor az elidegenített gyermek viselkedése megváltozhat feléd

Szerző: Takács Péter

Az elidegenített gyermek viselkedése hogyan válhat nyitottabbá feléd a különböző életszakaszokban?

Miért tart ilyen sokáig, míg ráeszmél a gyerek, hogy valami nincs rendben körülötte?

Vegyük sorra azokat az életszakaszokat, amikor a gyerekednek nagyobb esélye van észrevenni, és kijönni a szülői elidegenítés, mint lelki bántalmazás hatása alól!

Ebben a cikkben a felébredést beindító események mellett arról is szó lesz, hogyan történik a felébredés. És mit tehetsz te, mint bántalmazott, elidegenített szülő, hogy a gyerekednél meggyorsítsd az ébredés folyamatát.

 

Tartalomjegyzék

[lwptoc]

Az elidegenített gyermek viselkedésének változása a "felébredés" felé

Hogyan értelmezd az elidegenített gyermek viselkedését, amikor elkezd kitörni a szülői elidegenítésből?

 

Egy elidegenített gyermek viselkedése nem egyik napról a másikra fog változni.

Nem egyik napról a másikra fog rádöbbenni, hogy milyen agymosásban volt része hosszú éveken, vagy akár évtizedeken át.

A felébredések nem azonnali változásokat fognak eredményezni.

A bántalmazó szülő által kialakított túlzott kötődés nem egyik napról a másikra fog megváltozni. Hiszen olyan erős blokkok épültek bele az elidegenített gyermek viselkedésébe, gondolkodásába, amit a gyereknek tilos megkérdőjelezni.

Szó szerint gondolatrendőrség működik az elidegenített gyerekkel szemben.

Itt fontos megjegyezni, hogy az elidegenítés alatt a gyereknél jelentkező természetes lojalitás miatti lázadás nem a felébredés jele.

Ezt az elidegenítő egyszerűen letöri.

A ráébredés egy később lezajló folyamat eredménye.

Hogyan zajlik a bántalmazásból való felébredés a gyerekeknél?

 

Nem érzi, hogy az elidegenítő szülő feltétel nélkül szeretné. Csak szavak szintén tudja, hogy szeretik. Az elidegenítő szülőtől nem az érzések érkeznek meg, csak a szavak.

Sok esetben nem is tudja, hogy milyen az, ha a szülő feltétel nélkül szereti.

Hiszen az elidegenítő szülőtől mindig csak akkor kap szeretetet, ha csak és kizárólag ő van a középpontban, és más már oda sem férhet. Abban a pillanatban, hogy a gyerek mást is szeretni szeretne, az elidegenítő szülő már meg is vonta tőle a saját szeretetét.

És ez a program alapjaiban határozza meg egy elidegenített gyermek viselkedését. Egyetlen ember létezik a világon, akitől a biztonságot megkaphatja, és gyakran még az is veszélybe kerül.

A szeretet adta biztonság helyére belép a félelem. A szeretet elvesztésétől fél, mert erre van kondicionálva, és ez alapfélelemmé válik. Közben megmagyarázza magának, hogy amit az elidegenítő szülőtől kap, az az IGAZI szeretet.

Ahogy telnek, múlnak az évek, egyre többször látja, hogyan néz ki másoknál a szülő gyerek kapcsolat, milyen másoknál a párkapcsolat.

Lassan kezdi megkérdőjelezni a saját világa valóságát. Először kisebb repedések keletkeznek a gyerek hiedelemvilágában. Ezek a repedések először felszín alatt maradnak.

Majd kérdéseket kezd feltenni a szüleinek. A válaszokból következtetéseket von le.

Az elidegenítő szülő válaszai gyakran szemenszedett hazugságok. Például:

„Apád soha nem is akarta, hogy megszüless!”

„Amikor terhes voltam veled, hasba rúgott, megcsalt, megvert…”

„Anyád egy prostituált volt, és engem is átvert.”

„Anyád/ apád a saját neméhez vonzódott/ drogos volt/ alkoholista volt.”

"Soha nem is szeretett minket."

"Mellette akkora veszélyben voltunk, hogy menekülnünk kellett."

"Soha nem törődött veled igazán, nem vette figyelembe a te igényeidet."

"Sosem voltál neki annyira fontos, mint nekem vagy."

z elidegenített gyermek viselkedése veled szemben, ha mindig a legrosszabbakat hallotta rólad

A gyerek következtetései ebben a szakaszban még nem objektívek. De ezek a következtetések is befolyásolják az elidegenített gyermek viselkedését.

Mivel a hazugságokat nem tudja ellenőrizni, de a fenti példaként elhangzó állítások durvák, traumatizálják a gyereket.

A hazugságok miatt a gyerek távolságot akar tartani az elidegenített szülőtől. Ez egy elidegenített gyermek viselkedésének az alapja.

Főleg azért, mert igazságnak fogadja el a hazugságokat. Miközben nem tudja megítélni, hogy ki hazudik neki, és ki mond igazat. De aki most is a gondját viseli, nyilván ő teremti a biztonságot, és igaza is neki van.

Ugyanakkor egy elidegenített gyermek viselkedéséhez az is hozzátartozik, hogy megtanul az elidegenítő  folyamatos bántalmazása miatt egyensúlyozni, túlélni, ezért kifejlődik benne egy erős érzékenység, hogy odafigyeljen az emberek pici rezdüléseire is. Ezt hívhatjuk úgy is, hogy a gyerek az elidegenítő szülő mellett megtanul tojáshéjakon lépkedni.

Ez a fajta érzékenység, és az elidegenített szülő fizikai jelenléte (amennyire lehetséges), és feltétel nélküli szeretete fogja hosszútávon megrepeszteni ezt a gránitkeménységű burkot.

A burkot, amit a gyerek a saját védelme érdekében húzott fel az elidegenített szülővel (azaz veled) szemben, csak pici lépésekben tudja majd felszámolni, és nyitni feléd.

A pici lépések közt azonban sok visszaesésre is számítani kell!

Az első nyitások, és a gyerek kilépése között akár évek telhetnek el.

Fontos!

Az ébredés folyamata NEM gyorsítható azzal, hogy:

1. A gyereket szembesíted a tényekkel: „Az anyád/ apád elidegenített tőlem!” Még akkor sem, ha objektív bizonyítékaid vannak.

2. Azt ecseteled neki, hogy mennyire hiányozott ő neked, mennyire szomorú, depressziós, beteg vagy emiatt.

3. Megpróbálod megvenni ajándékokkal.

4. A jelenlegi pároddal közösen megpróbálod az új családba „integrálni” a gyereket.

De nézzük meg a lehetséges töréspontokat, és életszakaszokat az elidegenített gyermek viselkedésének változásában!

1. Az elidegenítő szülő megborul

 

Maga az elidegenítés egy folyamatos színészet, manipuláció.

Bármilyen jól is játssza a szerepét a bántalmazó szülő, azt nem lehet 0-24-ben hibátlanul teljesíteni.

Időnként el fog szakadni az „ékszíj”, és jönnek a kiborulások, vádaskodások, őrjöngések. Ne feledjük azt sem, hogy egy mentálisan sérült emberről van szó!

Ezek a kiborulások gyakorlatilag folyamatosak.

Részben hasznára is válnak az elidegenítő szülőnek, hiszen ezzel kordában tudja tartani a gyerekét (ha a gyerek attól kezd félni, hogy mikor jöhet a következő kiborulás).

Azonban minden egyes fizikai, lelki bántalmazás, zsarolás, előbb-utóbb a mesterségesen kialakított lojalitást kérdőjelezi meg.

És hatással lwget az elidegenített gyermek viselkedésére úgy, hogy mindig egy kicsit jobban feléd billen a mérleg.

2. Tinédzser kor

Ezzel a korral járó hormonális, idegrendszeri változások sok konfliktussal járnak.

Egy elidegenített gyerek viselkedése legtöbbször kilóg a közösségből. Vagy visszahúzódó, vagy bajkeverő, vagy maximalista, teljesítménykényszeres lesz.

Mivel nem értik meg a többiek, nem is tudnak vele mit kezdeni, sokszor egyedül marad. Ez akár még jobban visszalökheti a bántalmazó szülő karjába a gyereket.

De ezek az évek egyáltalán nem feszültségmentesek! Lehetnek benne töréspontok.

Csak egy példa: a felnőtté váló gyerek elkezd egyre jobban a gyűlölt elidegenített szülőre hasonlítani. Ez önmagában kiborító lehet az elidegenítő szülő számára.

Így a gyerek egyre többször kaphatja meg, hogy:

"Pont olyan vagy, mint az apád, vagy az anyád!" 

Ennek a mondatnak és a szaporodó konfliktusoknak a hatására a gyereket elkezdheti érdekelni, hogy valójában akkor ki is ő, és tényleg annyira hasonlít-e a távollévő szülőhöz.

Fontos!

Ha vissza akarod szerezni a gyereked, akkor ebben az életszakaszban ne a tanulmányi eredményeire koncentrálj, vagy a kifogásolható viselkedésére! Sokkal inkább az elfogadásra, szeretetre, hogy a gyereked merje biztonságban érezni magát melletted!

Ez a korszak, általában még nem az áttörést hozza meg, de jelentős szakítópróba elé állítja a bántalmazó szülő gyerek kapcsolatot.

Sok ügyfelünk esik bele abba a csapdába, hogy az elidegenített gyermek viselkedésére, tanulására koncentrál.

Mert normál szülői helyzetben ez fontos feladat.

De amikor a szülői mivoltodat ássa alá az exed a folyamatos manipulációjával, akkor sokkal fontosabbá válik, hogy biztonságot nyújtó, feltétel nélküli szeretetet biztosító szülői minőségedben legyél mellette (akár az elidegenítő szülő helyett is).

 

Az elidegenített gyermek viselkedése fiatal felnőtt korban

3. Nagykorúság

A nagykorúsággal jön egy egyre erősebb szándék, hogy ő határozza meg az élete irányát.

Az elidegenítő szülő kontrollmániája miatt ez komoly konfiktusokat fog eredményezni.

Még az is felmerülhet, hogy a gyerek tesz egy próbát.

Megnézi, hogy milyen a másik, számára rossznak beállított szülő.

Ha jelen vagy az életében, akkor ez könnyebb.

Ha nem vagy jelen az életében, és ő mégis megkeres, akkor azzal kezd a kapcsolatfelvételt, hogy rá (és elsősorban rá) vagy kíváncsi.

Ne áraszd el rögtön azzal, hogy te hogyan élted meg az elmúlt éveket. Ne a saját nézőpontod sorold, hogy eddig miért nem tudtál úgy jelen lenni, ahogy te szerettél volna.

És főleg (!) ne kezdd el szidni neki az elidegenítő szülőt.

Mert akkor a gyerek csak azt fogja megélni, hogy téged sem érdekel igazán az, hogy ő kicsoda, vele mi történt. Te ugyanúgy csak a saját igazad hajtogatod, mint a másik szülő.

Te akkor tudsz különbséget jelenteni az életében, ha melletted azt érezheti, hogy téged (végre) érdekel az ő személyisége is, és nemcsak a mellette élő felnőtt igényeit kell kiszolgálnia.

Egy elidegenített gyermek viselkedése ettől a hozzállásbeli különbségtől jelentősen megváltozhat feléd.

4. Külön költözés

Itt már olyan életszakaszok következnek, amelyek még több lehetőséget teremtenek az elidegenített gyermek viselkedés változásához, és hogy megkérdőjelezze az elidegenítés „helyességét”.

Minél nagyobb a távolság az elidegenített szülőtől, annál jobb.

Földrajzilag jól jön a 100+km.

Másik városban munka, kollégium, külföldi tapasztalatszerzés.

Mert lehetősége van a gyerekednek kiszakadni a folyamatos elnyomásból, és nem csak tapasztalatokban lehet gazdagabb, de önbizalomban is.

Ha jelen vagy, szorgalmazd a gyereked máshova költözését továbbtanulás, munkalehetőség, kaland céljából!

5. Komoly párkapcsolat

Belép egy másik szereplő is a gyereked életébe.

Már nemcsak az elidegenítő szülőt "kell szeretnie", hanem szerethet olyan valakit, aki őt viszont szereti.

Az ő színre lépésével a gyerekedben felerősödhet a belső kritikus hang. Erre rásegíthet egy okos, „független” személy is.

Magyarul, az elidegenítő folyamatos aknamunkát végez a gyereked párkapcsolatainál.

Az elidegenítőnek nem érdeke elengedni a gyerekét, ezért zsarol, manipulál, megpróbálja szétbombázni az aktuális kapcsolatot. Azzal a céllal, hogy a „megtévedt” gyerek visszataláljon hozzá.

Ha jelen vagy, segíthetsz neki lecsendesíteni a „saját” (igazából az elidegenítő szülő) belső hangját. Mivel korántsem biztos, hogy az épp aktuális párkapcsolat annyira rossz, és ártalmas lenne.

Számítanod kell arra, hogy az elidegenítő szülő nem mond le a gyerekéről, nem osztozik mással. Csak magának akarja. Még ebben az életkorban és élethelyzetben is.

Ezért mindent megtesz, hogy tönkre tegye a gyermeke aktuális párkapcsolatát.

6. Anyagi függetlenedés

Az anyagi függés komoly visszatartó erő.

Az egész gyereknevelésben jelen van a gyerek gyengítése.

Életképtelenné akarja tenni. Mert rá akkor van a legnagyobb szükség, ha a gyerek nélküle még egy lépést sem tud önállóan megtenni.

Olyan környezetet alakít ki, ami a gyerek számára „biztonságos”.

Ilyen lehetőségek lehetnek például:

1. A családi vállalkozásba való bevonás.

2. A szülő munkahelyén való pályakezdés.

3. Kölcsönök folyósítása, amiért hálásnak kell lenni.

4. Lakás ajándékozása, hitellel, haszonélvezettel, és persze nagy adag lelkiismeretfurdaláskeltéssel megtűzdelve.

Ez csapda, amibe a gyerek jóhiszeműen belesétál, hiszen csak a biztonságát akarják megteremteni, de nagyon nehéz belőle kijönni.

Ha azonban sikerül, akkor rá fog látni ezekre a helyzetekre. Fájni fog neki, hogy önerőből nem jutott egyről a kettőre.

Ez szintén elindíthatja benne a döntést, amiből akár kenyértörés is lehet az elidegenítő szülővel..

7. Házasság

Gyakorlatilag ugyanaz a helyzet, mint a komoly párkapcsolat esetében.

Csak itt az elköteleződés még komolyabb a pár iránt.

Garantált konfliktushelyzeteket eredményezhet!

De ha elég okos a gyereked párja, akkor benned nem az ellenséget, hanem a szövetségest látja.

Ha a gyereked párja nem figyel, könnyen találhatja magát ugyanabban a helyzetben, amibe te kerültél.

Légy óvatos, nyitott. Segítsd őket!

Ne az elidegenítés feltárásával próbálkozz. Sokkal hasznosabb, ha kérdezel.

8. Gyerekvállalás

A párkapcsolat egy magasabb szintre lép. Közösen gyereket vállalnak. Ekkor az elidegenítő megpróbálja kikezdeni a másik szülőt azzal, hogy mennyire rossz szülő. Ennek célja van. Pont ugyanaz, mint eddig bármikor.

Meglepően sok esetben találkozom az elidegenítés körülményeinek felderítése során azzal, hogy az elidegenítő szülő szüleinél már jelen volt az elidegenítés!

Az ébredés lehetőségét az hordozza magában, hogy a gyereked választás elé kerül: az elidegenítő szülőt választja, vagy a saját családját.

Rosszabb esetben ő maga is elidegenítővé válik.

Ha jelen vagy, támogasd a házaspár közötti kommunikáció fejlődését, érzelmek kifejezését, problémák megbeszélését.

 

Az elidegenített gyermek viselkedése, amikor saját családot alapít

Elidegenítő szülő halála

Ez az élethelyzet jelenti valójában az elidegenítés végét. A bántalmazó szülő SOHA nem áll le.

Viszont az ő halálával a gyerek egyedül marad. Ez akkor is fontos, ha ő 50, te pedig 75 éves vagy.

A bántalmazó szülő halálával az elidegenítés hatása nem ér véget! Azt élethosszig lehet takarítani minden szereplőben.

Ha ilyenkor jelen vagy a gyermeked életében, még akkor sem ronthatsz ajtóstul a házba.

Légy türelmes, a felébredés lassú, és mindenkinek fájdalmas folyamat.

Alacsony önbizalom mellett akár érthető is, hogy az elidegenített gyermek viselkedése felnőttként is összhangban lesz a gyerekkori viselkedésével.

Egyszerűbb nem szembenézni azzal, mi volt az ő szerepe abban, hogy te távol maradtál tőle, és ezzel milyen fájdalmat okozott neked.Akkor is, ha tudat alatt asszisztált az elidegenítő szülő tetteihez.

Ezért nem biztos, hogy szembe tud nézni a tettei következményeivel.

Ha jelen vagy, biztosítsd arról, hogy akármi történt, már nem haragszol rá, nem őt hibáztatod.

A szeretetért való küzdelem mindent visz

Emiatt nehéz, néha lehetettelennek tűnő feladat átfordítani egy lelkileg évek óta bántalmazott gyereket.

Mert ő az elidegenítő szülő mellett mindig azt tanulta, hogy a szeretetet ki kell érdemelni, meg kell érte küzdeni. És ő "alanyi jogon" sosem lesz elég jó ahhoz, hogy kapjon ebből a „szeretetből”. Mindig küzdenie kell érte. Feladatokat kell teljesítenie, elvárásoknak kell megfelelnie.

Te annyit tehetsz, és ez nem kevés erőfeszítést, önfejlesztést, megbocsátást igényel, hogy akármi is van, a gyereked felé feltétel nélkül áramoltasd a szereteted. Küzdesz érte, és fontos számodra.

A gyerek felébredése jelentősen, években mérhetően lerövidül, ha így teszel.

Képes vagy küzdeni, talpon maradni?

A szülői elidegenítés elleni küzdelem közben gyakran érzed magad magányosnak, értéktelennek, és tehetetlennek.

Ez nem szégyen! Nem miattad fordultak ellened a gyerekeid.

Csak erőforrás hiányos vagy, amin szükségszerű változtatni.

Sok szakemberrel szemben, belülről ismerem az elidegenítés minden bugyrát.

Időt, energiát, pénzt takarítasz meg a segítségemmel. Közössen feldolgozzuk azokat a traumákat, melyeken keresztülmentél.

Fel tudod venni a kesztyűt a bántalmazó, elidegenítő szülővel szemben, akár a mindennapi életben, akár a bíróságon.

Meg fogsz erősödni, ami a záloga annak, hogy újra egymásra találjatok a gyerekeiddel.

Foglalj időpontot!

Az űrlapon kiválaszthatod, melyik tanácsadóhoz szeretnél jönni, és melyik platformon szeretnél online tanácsadást.

1-2 napon belül telefonon megkeresünk időpont egyeztetésért a megadott telefonszámon.

A foglalkozások ára stresszkezelés, házasság megmentés, válás, válás feldolgozás esetén:
25.000 Ft / 1 órás alkalom
90.000 Ft / 4 alkalmas bérlet

Feliratkozó

25 000 Ft / alkalom, 4 alkalmas bérlet: 90 000 Ft